Elég, ha a tanár annyit tud, amennyit a gyerekeknek kell a tanterv szerint?
Bármilyen furcsa, többek számára hihetetlen, de felmerült ez a kérdés az elmúlt napokban, nevezetesen, hogy a tanárképzésben annyit kell megtanítani a leendő tanároknak, amennyi a NAT-ban szerepel. Néhány gondolat a tisztánlátás kedvéért ezzel kapcsolatban.
Gondoljunk csak bele, pár egyszerű példa segítségével. Ha csak Petőfi lenne a tananyag, tanárként csak őt ismerném a korából, ugyanúgy tanítanám-e, minta az egész 19. századot ismerném, irodalmastól, történelmestől, művészettörténetestől? Ha csak Bach lenne a tantervben, és csak őt ismerném a korából, tudnám-e ugyanúgy tanítani, mintha beleástam volna magam a barokk zenébe, a 17-18. századi zenetörténetbe és művészettörténetbe? Mennyivel magyaráznám másképp matematika tanárként a felső tagozatos anyagot, ha csak annyit tudnék én is, amennyit a gyerekeknek kell 8. osztály végére? Gondoljunk abba is bele, milyen válaszokat kapnának a gyerekek a tanterven kívüli kérdéseikre a csak a tantervet tudó tanáraiktól. És a kisgyerekek pedagógiája kapcsán: Ha tudok írni, olvasni, számolni, az elég ahhoz, hogy tanító legyek?
A tudás meghatározza nem csak a saját területén, hanem általános értelemben is a gondolkodásmódunkat, a világról alkotott képünket. Integráló ereje van, ami alatt azt értem, hogy a tudásszerkezet elemei egy nagyobb struktúra részét képezik, amelyben az egyes területeken szerzett tudás alakítja, egésszé teszi, amit tudunk, gondolunk a világról, amelyben élünk.
Az oktatás szempontjából alapvetően képességek kialakításáról és tudás átadásáról beszélünk. Ennek a két elemnek az egymáshoz viszonyított aránya az egész oktatási rendszert tekintve az oktatáspolitika egyik legfontosabb kérdése. Durva általánosítással azt mondhatjuk, hogy ha a képességek kerülnek domináns szerepbe a megszerzett tudással szemben, akkor az iskolából kikerülő gyerekek felszínes tudással rendelkeznek, ha fordított a helyzet, akkor a tudás alkalmazásának képessége és a mindennapi életünk sikerességét befolyásoló képességek szenvednek csorbát.
Fontos tudnunk azt is, hogy a tudás alatt sem csak szaktárgyi, területi ismeretelemeket, információkat értünk. Három területét ismerjük a tudásnak. AZ első a deklaratív tudás, vagyis a MI? tudás. Ez jelenti a klasszikus tárgyi tudást, például évszámokat, neveket, eseményeket, fogalmakat, jelenségeket, ezek összefüggéseit. A második típus a procedurális tudás, más szóval a Hogyan? tudás, amely a kérdések megválaszolásának, a feladatok megoldásának módjára, a gondolkodási folyamatra vonatkozik. A harmadik típus a kondicionális, azaz a Mikor? és Miért? tudás, amely arra vonatkozó tudáselemeket tartalmaz, hogy az egyes helyzetekben, a különböző típusú feladatmegoldás során mikor milyen elemet használjunk és miért éppen azok alkalmazása a célravezető.
Ha csak a deklaratív tudást vesszük figyelembe, a különböző szakterületeken, esetünkben a pedagógusok szakjainak minden tudományterületén külön-külön jellemző szerkezetű és további kognitív és egyéb jellegzetességeket magában foglaló, tudományos igényességű, különböző módon jellemezhető, leírható tudást tapasztalunk. Ebben az esetben, a szakok, tudományterületek esetében a pedagógusokban felépítendő tudás szempontjából meghatározó az is, hogy ennek a tudásnak milyen iskolai tartalma van és milyen közvetítési módja történik, ugyanis a különböző tudományoknak más és más arculata mutatkozik az oktatásban a tradíció, a lényegesnek vélt elemek, és a mindennapi felhasználhatóság szempontjából. A tanárok tudományos ismerete, szaktudása illeszkedik ehhez az arculathoz, hiszen általánosságban elmondhatjuk, hogy a tanárképzés is az iskolában megjelenő tudásszerkezet jellegzetességeit követi.
A tanárok tudásának fontos további eleme a tudás közvetítésének és a képességek kialakításának módjainak, ezek hatékonyságának ismerete és alkalmazási képessége, vagyis a módszertani tudás. A tanításhoz ezen a területen is egy magasabb szintű, rálátást lehetővé tevő tudásra van szükség. Talán nem kell bizonyítani, hogy például a magyar anyanyelvűek közül nem mindenki magyar mint idegen nyelv tanár. Most nem célunk a módszertani problémák vizsgálása, mégis fontos megjegyezni, hogy a jelentősen és folyamatosan változó életmód komoly feladatot állít az oktatási rendszer elé, mert a hagyományos értékek, tudás hatékony átadásához az átadás, vagyis a tanítás módszereinek a permanens alakulására is szükség van. A tanárképzés esetében ennek szerepe szerencsére felértékelődött, és ezzel együtt általánosságban a tanárok módszertani kultúrája sokat fejlődött az elmúlt időben.
Tegyük fel a kérdésünket:
Lehet-e sikeresen úgy tanítanunk, hogy annyit tudunk, amennyi a gyerekek kimenetinek megállapított tudása az általunk tanított iskolafok végén.
Nem. Felszínes és fokozatosan ellaposodó lenne a gyerekek tudása a mostanihoz képest. A tanításhoz szükség van magasabb szintű összefüggések meglátására. A civilizált világokban, kultúrákban mindenhol az a megfontolás terjedt el az évszázadok során, hogy a tanárok magasabb szintről lássanak rá a tanított diszciplínára. Evidencia, hogy amit tudok egy területről, az befolyásolja az értékítéletemet, a véleményemet róla, befolyásolja, hogy hogyan beszélek és mit mondok el, mit tartok lényegesnek erről a területről. Hogy mennyire alaposan, mennyire magasról, ezáltal mennyire rendszerezetten gondolkodom egy adott területről, az meghatározza, hogy mit, hogyan és milyen módszerekkel tanítok azzal kapcsolatban.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy lényegesen befolyásolja, jobbá, hatékonyabbá, szervesebbé és a valósághoz közelebb állóvá teszi a tanítási folyamatot, a gyerekekben kialakuló tudásrendszert, ha a tanár rendszerként látja, értelmezi az adott tantárgyat, többet, sokszínűbbet tud róla. Ezt minden maradandót teremtő társadalom, kultúra felismerte, gyakorolta és az oktatási rendszere alapelvévé tette, különösen szép példáját, történetét látjuk, élhetjük meg ennek az európai kultúra történetében.
Ha a tanárképzés a mindenkori NAT-ra készít fel, akkor betanított munkásként kezeli a pedagógusokat, hiszen egy távlati célok, kitekintés, önállóság és tervezés nélküli, mindennapi rutinnal végezhető tevékenységgé silányítaná a tanítást. Szerintem ezzel szemben egy közösség, társadalom jövőjének, sikeres működésének elengedhetetlen feltétele, hogy a pedagógus az egész oktatási rendszerben és a felsőoktatásban is értelmiségi tevékenységként, alkotómunkaként, hivatásként élje, élje meg mindennapjait.